post

Az Erasmus+: Rediscovering the past by walking in the future nevezetű pályázat által eljuthattam Észak-Macedóniába.

Szombat: Hét óra körül érkeztünk Macedóniába, ott egy tanár és a fogadók vártak ránk (Ivana és az édesapja Dejan) volt egy kis bemutatkozás és egy csoport fotó. Mindenki kedvesen fogadott, a nagyszülők és a kétéves gyerekek nem tudtak angolul, a többiek mindannyian. Aztán Ivana elmondott pár dolgot aztán nekiállt egy ajándék elkészítéséhez, eközben még beszélgettünk. Találkoztunk az egyik legjobb barátnőjével és szétnéztünk a Skopjében lévő city mall-ban. A vacsorában az tetszett nagyon, hogy mindig ettünk salátát. Este megint ide jöttünk, de most Csabi és az ő fogadója is velünk volt.

Vasárnap: Megreggeliztünk én letusoltam utána Ivana-val és az egyik barátnőjével elmentünk az állatkertbe azután a parkba és utána haza mentünk. Este elmentünk egy szülinapi partiba ott volt Ivana-nak majdnem az egész osztálya.

Hétfő: Elmentünk az orvoshoz mert megbetegedtem ezért lekéstük a nyitó ünnepség egyrészét, utána kapott mindenki egy kis ajándékot. Ezután tradicionális makedón ételeket kostoltunk és megismerkedtünk olasz, török, litván és macedón diákokkal. Ezután elmentünk és meglátogattuk a polgármestert, a Kale erődöt, az etnológiai múzeumot, ezek után a ebédeltünk és meglátogattuk még a  „Stone Bridget”, a városi teret és a Tereza anya emlékházat is.

Kedd: Elmentük Stobi-ba a régészeti lelőhelyeket néztük meg, a felnőttek megkóstolták a Stobi-ban készített bort. Ezután ebédelni mentünk, utána a Kuklica kővárosban jártunk, ezek után egy obszervatóriumi következett volna, de ezt valamiért kihagytuk ezek után mentünk vacsorázni.

Szerda: Egy Kahoot nevű oldalon csináltunk meg egy kvízt és utána volt egy kirakó is, ezek után volt az ebéd és elindultunk a Matka kanyonhoz, még néztük a „St. Andrew’s” kolostort és a csoport nagyrésze a Vrelo barlangot is. Én ezt kihagytam mert hajóval lehetett csak eljutni oda ehelyett én egy kávézóba mentem még két diákkal és tanárokkal, ezután mentünk vacsorázni. Este a city mall-ba mentünk Ivana egy szülinapi buliba volt mi meg Csabival és még pár emberrel körbe néztünk azután ketten ettünk shusit és még egy jó ideig beszélgettünk.

Csütörtök: Ohrid-ba mentünk, ahol megnéztünk egy vízi múzeumot utána a Saint Naum kolostort látogattuk meg utána meg ebédeltünk itt kaptunk egyedül levest. Ezek után sok mindent meg néztünk még megint, de az én kedvencem a Samuel erődje volt. Ezek után kaptunk több mint félóra szabad időt és én vettem 4 hűtő mágnest. Ezután visszamentünk Skopjéba egy háromórás utat kellett megtennünk.

Péntek: A Kahoot-ot és még egy másik webes felületet próbáltunk ki délelőtt, ezután ebéd következett, majd elmentünk a városi múzeumba, ahol régi ruházatokat, szerszámokat, edényeket láthattunk. Ezek után haza mentünk ledobtuk a cuccunkat és indultunk is,  egy szabaduló szobába a barátaimmal, amit megcsináltunk, de elég nehéz volt. Ezek után elmentünk egy kávézóba utána a city mall-ba. Ezek után a teniszpályára mentünk, ahol jó sokat beszéltünk és elköszöntünk egymástól, szomorú voltam, mert másnap mennünk kellett, de boldog is, hogy ilyen jó barátokra tettem szert és hogy részt vehettem  eben a pályázatban. Ami még nagyon meglepett, hogy nagyon sok ajándékot kaptam Ivana családjától.

Szombat: A reptéren még, akikkel találkoztunk azoktól elköszöntünk és egy hosszas repülés után haza érkeztünk Magyarországra. Én nagy élveztem minden egyes percét ezeknek a napoknak és alig várom a májust, amikor Ivana fog jönni hozzám.

Véleményem szerint külföldre eljutni és ott tartózkodni nagyon jó hiszen meg ismerhetjük az ország kultúráját és az ott élő emberek gondolkodását. Nagyon jó, hogy a családoknál voltunk elszállásolva, mert rá voltunk kényszerítve arra, hogy angolul beszéljünk.

Manapság az ember életében nagyon nagy szerepet játszanak a számitástechnikai eszközök, ezért is jó, hogy a pályázat ezek segítségével próbálta megismertetni a kultúrát. Ami szerintem elég jól megvalósult, hiszen az internet segítségével érték el az információ nagyrészét, és a különböző oldalak segítségével, mint a Kahoot amivel egy érdekes kvízt töltöttünk ki vagy az Edpuzzle amin két srác egy videót készített az iskoláról, amelyet mi is el fogunk készíteni saját iskolánkról.

Benedek Tamás 8.a