2007-ben szlovén kezdeményezésre indult el Mézes Reggeli néven ez a program.

2014. óta Magyarország is részt vesz a mozgalomban, napjainkban már Európai Mézes Reggeli néven több uniós ország is megrendez. Iskolánk tanulóit már negyedik éve, helyi méhészek vendégelik meg mézes kenyérrel. A hét folyamán a gyerekek szavazhattak a nekik leginkább ízlő mézre. A négy méz, amire a szavazataikat leadhatták az akác, a repce a vegyes virág és egy újdonság a napraforgó krémméz. Első helyen az akácméz végzett 141 szavazattal, második a virág, harmadik a napraforgó krémméz és negyedik lett a repce. Feladatlapokat és kreatív faladatokat is kaptak tanulóink. Lehetőség nyílt olyan kisfilmek megtekintésére, amelyek a méhek életével foglalkozik, valamint a méz fontosságát mutatja be. A program célja felkelteni a fiatalok figyelmét az egészséges táplálkozásra, a természeti értékek iránt, valamint a tudatosságra és a helyi termelők fontosságára.

További képek ITT a Facebook!